
Közel hozzád, közel magamhoz – 10 alkalmas önismereti csoport pároknak
A női és férfi minőségek gyógyító találkozása
Erősebb kapcsolat. Mélyebb bizalom. Puhább intimitás.
Van benned egy vágy, hogy közelebb legyél – önmagadhoz.
És egy másik, hogy közelebb legyél a párodhoz.
De talán azt is ismered, amikor ez a két irány egymásnak feszül.
Félünk, hogy másnak kell lennünk ahhoz, hogy elfogadjanak, szeressenek – és közben elveszítjük önmagunkat.
Vagy épp ellenkezőleg: ha önmagunk maradunk, akkor nem fognak minket választani.
Itt megtapasztalhatod, hogy a kapcsolódás nem azt jelenti, hogy feladod magad – hanem azt, hogy végre igazán önmagad lehetsz a közelségben, az intimitásban is.
Mi lenne, ha a kapcsolatotok nemcsak „működne”, hanem valóban éltetne?
Sok pár érzi, hogy a mindennapok terhei alatt a kapcsolat fokozatosan veszít a fényéből. A beszélgetések rutinná válnak, a gyengéd érintések ritkulnak, és a konfliktusok mögött gyakran ki nem mondott fájdalmak lapulnak.
Ez a 10 alkalmas önismereti csoport azért született, hogy újra felfedezzétek egymást – és önmagatokat.
Sérültetek már a kapcsolatotokban a túlzott közelségtől?
Az intimitás kockázatos lehet, mert ha valakit túl közel engedünk, visszaélhet vele, és fájdalmat okozhat.
Amikor pedig megmutatjátok egymásnak a valódi arcotokat, szembesültök azzal is, amit eddig rejtegettetek – önmagatok elől is.
De intimitás, érintés és szexualitás nélkül nincs valódi párkapcsolat.
A kapcsolat mélységét nem a tökéletesség adja, hanem az, hogy mertek jelen lenni egymásnak – akkor is, amikor ez zavarba ejtő, ismeretlen vagy fájdalmas.
Ez a 10 hónapos önismereti utazás egy különleges közösségben zajlik, ahol más párokkal együtt inspirálódhattok, tanulhattok, fejlődhettek – és új, mélyebb érintésbeli közelséget fedezhettek fel.
Ezen a test, érintés és mozgás orientált csoporton élmény szinten tapasztalhatjátok meg a közelséggel, intimitással való viszonyotok, férfi és női minőségeitek, egy biztonságos és megtartó térben. Emellett az elmélet, beszélgetőkörök és feldolgozás is fontos szerepet kap, hogy az átéltek ne csak emlékek legyenek, hanem a változás forrása, amit hazavihettek magatokkal a hétköznapokba.

%
Megosztás
%
Elmélet
%
Élmény
%
Feldolgozás
A szerelem ott marad életben, ahol merünk újra és újra rácsodálkozni a másikra.
Sok pár érzi, hogy:
- A mindennapok terhei alatt a kapcsolat fénye lassan elhalványul. A beszélgetések rutinná silányulnak, az ölelések megfogyatkoznak, és a viták mögött kimondatlan sebek lapulnak.
- Érzitek, hogy szeretitek egymást, mégis elsodor benneteket az élet tempója a mélyebb intimitástól.
- Újra és újra ugyanazok a viták robbannak ki, de a valódi megoldás mindig kicsúszik a kezetekből.
- Vágytok rá, hogy a szenvedély, a játékosság és a testi-lelki közelség újra fellángoljon köztetek.
- Nyitottak vagytok arra, hogy megismerjétek és megértsétek saját érzelmi mintáitokat – és a társotokét is.
- Túl vagytok már a nehézségek „megbeszélésén” – most építkezni szeretnétek érintésből, közelségből és intimitásból.
- Egyenként már jártatok önismereti úton, most itt az idő, hogy együtt is megtapasztaljátok ezt egy csoportban.
- Vágytok egy biztonságos térre, ahol más minőségben kapcsolódhattok – és ezt a minőséget hazavihetitek a hétköznapokba.
- Tudatosan időt adtok magatoknak – minőségi, egymásra fordított időt.
- Ki szeretnétek lépni a megszokott gyermeki és szülői szerepekből, és újra felfedezni a felnőtt férfit és a felnőtt nőt egymásban.
Ha mindig visszafogod magad, egy idő után már nem is tudod, ki vagy.
Férfiként:
- Úgy tanultad, hogy az intimitáshoz csak a szexualitáson keresztül vezet út – és közben nem tudod, mit kezdj a gyengédséggel, az érzelmeiddel.
- Nem mersz bizonytalan lenni, mert azt tanultad: a férfi akkor férfi, ha mindig tudja, mit akar.
- Olykor inkább elhallgatod a vágyaidat – mert nem tudod, hogyan beszélhetsz biztonságban róluk.
- Máskor túlkövetelsz – mert azt tanultad: amit nem veszel el, azt nem is fogják adni.
- Lehet, hogy vágysz a mélyebb valódi közelségre – de nem tudod, hogyan maradj benne önazonos, határok között, erőben.

Ha nem tanulod meg képviselni magad, könnyen olyan kapcsolatba kerülsz, ahol megint fel kell adnod önmagad.

Nőként:
- A testedhez való viszonyod nem biztonságos, hanem tele van szégyennel, elutasítással, feszültséggel.
- Gyakran érzed azt, hogy te tartasz meg másokat, miközben téged senki nem tart meg igazán.
- És közben mélyen vágysz arra, hogy valaki lássa azt, aki te vagy – anélkül, hogy bármit el kéne rejtened vagy bizonyítanod.
- Néha megteszel dolgokat, amiket nem akarsz – csak mert nem mersz határt húzni, nemet mondani. Mert attól félsz, hogy ha megteszed, elhagynak.
- Néha akkor is igent mondasz a szexre, amikor valójában nem jó neked – mert attól félsz, hogy ha kifejezed hogyan jó, akkor elfordulnak majd tőled.
Nem az a cél, hogy egyformák legyünk – hanem hogy együtt szebb legyen a különbözőségünk.
Témák, amelyekkel dolgozunk
A mindennapok szürkeségéből az újra-felfedezésbe
Megállítjuk az automatikus üzemmódot, és visszahozzuk a kíváncsiságot egymás iránt.
Megtanultok jelen lenni egymásnak – nem csak „funkcionálisan”, hanem szívből és testből kapcsolódva.
Érintés és testi közelség újraélesztése
A gyengéd érintések, ölelések, fizikai intimitás újra helyet kap a kapcsolatban.
Megtanuljátok, hogyan adhat és fogadhat a testetek biztonságos, tápláló közelséget – anélkül, hogy nyomás vagy elvárás lenne mögötte.
Kimondatlan sebek gyógyítása
A viták mögött gyakran régi, mélyen gyökerező minták állnak.
Test- és érzelemorientált gyakorlatokkal felismeritek, mi mozgatja ezeket, és megtapasztaljátok, hogyan lehet reagálni egymásra új, biztonságos módon.
Szenvedély és játékosság visszahozása
Gyakorlatokon keresztül felfedezitek, hogyan lehet újra könnyedséget, örömöt és flörtöt vinni a mindennapokba.
Megtanuljátok újra meglátni egymásban a férfit és a nőt – nem csak a „szülőt” vagy „háztársat”.
Mélyebb érzelmi minták megértése
Feltérképezzük, hogy a gyermekkori tapasztalatok, a kötődési minták és a korai érintésélmények hogyan hatnak a kapcsolat jelenére.
Ezek felismerése segít, hogy ne csak reagáljatok egymásra, hanem tudatosan válasszátok a kapcsolódás minőségét.
Biztonságos tér a kísérletezésre
Ez a csoport egy megtartó, biztonságos hely, ahol kipróbálhattok új módokat egymás felé fordulni – és ahol minden élményből együtt építkezhettek.
A közös tapasztalás nem marad a teremben: olyan eszközöket kaptok, amelyeket hazavihettek a hétköznapokba..
Az intimitás nem a tökéletességről szól, hanem arról, hogy a tökéletlenségben is merünk közel maradni.
Már az első alkalom is hozhat olyan felismerést, amely finoman – de azonnal – átírja, hogyan vagy jelen az életedben.
Minden alkalom egy-egy téma mentén visz közelebb önmagatokhoz és a párotokhoz. Lehet, hogy egy szó, egy mozdulat, vagy csak egy csendes pillanat indítja el ezt a változást bennetek.
Hogyan dolgozunk?
Páros gyakorlatok, ahol megtapasztaljátok a közelséget, érintést, figyelmet.
Test- és mozgásorientált feladatok, amelyek segítenek kilépni a megszokott mintákból.
Beszélgetőkörök, ahol biztonságban kimondhatjátok, ami eddig belül maradt.
Gyakorlati eszközök, amiket a hétköznapokban is használni tudtok.
„Én a saját utamat járom, és te is a tiédet.
Nem azért vagyok itt, hogy megfeleljek az elvárásaidnak –
és te sem azért, hogy betöltsd az enyéimet.
Én én vagyok. Te te vagy.
Ha egymásra találunk ebben az igazságban – az csoda.
Ha nem, az is rendben van.”
Kik fognak kísérni az utadon
Több mint 5 éve párkapcsolatban élünk, és régóta gyakoroljuk, hogyan lehet a kapcsolat a növekedés tere. Újra és újra tanuljuk, hogyan ne a múlt sebeit kérjük számon egymáson, hanem a teljességünkből adjunk.
Ez a csoport egy közös tér – ahol veletek együtt keressük, milyen is az, amikor két ember valóban találkozik.

Fülöp Réka
Pszichológus, Integratív Érintésterápia kiképző, Párkapcsolati mediátor, Integrál szemléletű csoportvezető
fulopreka.hu
frekabeata@gmail.com
+36-70-608-2974

Molnár Károly
Családállító, Pszichodráma vezető, Párkapcsolati Coach, Somato Respiratory Integration facilitátor
karolymolnar.com
iroda@karolymolnar.com
+36-70-389-1850
Várunk titeket, ha szeretnétek:
- újra megtalálni a közelséget és a bizalmat egymás között,
- visszahozni a szenvedélyt, a játékosságot és az örömöt a kapcsolatotokba,
- mélyebb szinten megérteni egymás érzéseit és reakcióit,
- kilépni a megszokott viták és ismétlődő konfliktusok köréből,
- biztonságos térben kimondani és megélni azt, ami eddig bennetek maradt,
- gyógyítani a régi sérüléseket és feloldani a közelségtől való félelmet,
- új módokon kapcsolódni – érintésen, figyelmen és közös élményeken keresztül,
- kilépni a gyermeki–szülői szerepekből, és felfedezni a felnőtt férfit és a felnőtt nőt egymásban,
- minőségi időt adni egymásnak, ami túlmutat a hétköznapi rutinon,
- megtanulni, hogyan vihetitek haza a csoportban átélt minőséget a mindennapjaitokba.
Visszajelzések
„De mi van, ha…?” – Gyakori kérdések, őszinte válaszok
Féltékeny lennék, ha a párom intim szituációba kerülne másokkal
A csoport témája a pároddal való kapcsolat mélyítése, nem a féltékenység feldolgozása, ezért minden gyakorlat úgy lett kialakítva, hogy ne triggerelje közvetlenül a féltékenységet.
Az intim gyakorlatok kizárólag a párok között zajlanak.
Ennek ellenére előfordulhat, hogy feljön benned féltékenység. Ebben az esetben megtartó jelenléttel kísérünk, és segítünk feldolgozni azt, ami éppen feljött.
Kényelmetlen mások előtt megosztani a párkapcsolati problémáinkat, nem akarom, hogy elítéljenek.
A csoport fokozatosan építi fel azt a bizalmi, elfogadó teret, ahol a résztvevők végül bármit megoszthatnak magukról.
Ti is érezni fogjátok majd, mennyire biztonságban vagytok, és mennyire szabadon fejezhetitek ki magatokat.
A csoport keretei biztosítják az ítéletmentességet és az elfogadást. Ha bárki kilépne ebből a keretből, vezetőként megállítjuk a folyamatot, és emlékeztetünk mindenkit az ítéletmentesség és az elfogadás fontosságára.
A párom előtt nem biztos, hogy el fogok tudni mondani mindent, ami nehéz a párkapcsolatunkban.
Nem is szükséges mindent megosztanod. Annyit hozol be, amennyit szeretnél, nincs elvárás, hogy minden nehézséget behozzatok a csoportba.
Előfordulhat, hogy lesznek dolgok, amiket inkább egyéni folyamatban vagy más formában a párod nélkül szeretnél átdolgozni – ez teljesen rendben van.
Félek, hogy a csoportfolyamatok során kellemetlen igazságok kerülnek felszínre, vagy hogy a párom olyat lát vagy hall rólam, amit eddig nem.
Ez egy valós lehetőség, hiszen az önismereti csoportok egyik feladata, hogy felszínre hozzanak tudattalan tartalmakat.
A megtartó csoporttér viszont lehetőséget ad arra, hogy ezekkel a kellemetlen igazságokkal együtt is dolgozzunk, és a kapcsolatotok ezáltal erősebbé és őszintébbé váljon.
Félek a változástól. A mostani kapcsolatunk legalább biztonságos.
A változás mindig bizonytalansággal jár, még akkor is, ha a jelenlegi helyzet nem teljesen kielégítő.
A csoportban a változást biztonságos keretek között élhetitek meg: ti határozzátok meg a tempót, és mi végig mellettetek állunk.
Sok pár tapasztalja, hogy a változás nem elvesz a biztonságból, hanem új, mélyebb biztonságérzetet teremt.
Félek, hogy kiderül: nem illünk össze.
Ez a félelem természetes, hiszen a mélyebb munka sok mindent felszínre hozhat.
A legtöbb pár azonban épp az ellenkezőjét tapasztalja: a folyamat segít jobban megérteni és elfogadni egymást.
Ezentúl a jelentkezés során olyan párokat választunk ki, akik olyan stabil párkapcsolatban vannak, hogy nem az a kérdés, hogy együtt maradjanak-e, vagy sem, hanem, hogy hogyan javítsák a párkapcsolatukat.
Zavarban vagyok, mert nem érzem magam elég “problémásnak” vagy épp túl problémásnak.
A csoport nem a problémák súlyáról szól, hanem a kapcsolódás és fejlődés lehetőségéről.
Teljesen rendben van, ha úgy érzed, nincs “elég nagy” gondotok – sokszor épp ezek a párok fedeznek fel új mélységeket a kapcsolatukban.
És az is rendben van, ha most éppen nehéz időszakban vagytok – itt biztonságos térben dolgozhattok rajta.
Félek, hogy a többiek vagy a vezető a párom pártját fogják.
Vezetőként mindkettőtök nézőpontját és érzéseit egyformán fontosnak tartjuk.
Nem állunk egyikőtök oldalára sem – a “pártunk” maga a kapcsolatotok, és mi azt segítjük erősíteni.
A csoportban mindenki megtanulhatja, hogyan hallgassa meg ítéletmentesen a másikat.
Nehéz beillesztenem az időpontokat az életünkbe.
Tudjuk, hogy a mindennapok sűrűek, és nehéz újabb fix időpontokat beilleszteni.
Éppen ezért a csoport alkalmai előre tervezettek, hogy könnyebben összehangolhassátok az életetekkel.
A legtöbb pár azt tapasztalja, hogy amikor időt szán a kapcsolatára, az nem terhet, hanem kapaszkodót ad.
Nehéz 10 hónapra előre anyagilag elköteleződni. Biztos megéri?
Igen, ez egy tudatos döntés – időt, figyelmet és pénzt szánni a kapcsolatotokra hosszú távon.
A 10 hónap nemcsak elmélyült közös munkát jelent, hanem azt is, hogy a változásoknak van idejük beérni és beépülni a mindennapokba.
A legtöbb résztvevő úgy érzi, hogy a befektetett energia sokszorosan megtérül – nemcsak a kapcsolatban, hanem az egész életminőségben.
Fontos információk a csoportról
Időpontok
3-5 hetente vasárnaponként, 9:30:18:00-ig.
- 2025. október 5.
- 2025. november 2.
- 2025. december 7.
- 2026. január 4.
- 2026. február 1.
- 2026. március 8.
- 2026. március 29.
- 2026. május 3.
- 2026. május 31.
- 2026. június 21.
Helyszín
- MagnetHáz, Budapest
Befektetés
- 40.000 Ft / alkalom / fő
Létszám
- Minimum 5, maximum 8 pár
MagNet Közösségi Ház
MagNet Közösségi Ház