Az életben sokszor találjuk magunkat versenyhelyzetben, amikor csak egy embert vesznek fel egy pozícióra, vagy az üzleti életben egy cég nyerhet meg egy projektet, vagy egy ember szerezhet meg egy nőt.
Önismereti szempontból fontosak ezek nekünk, mert a maszkulin részünk erősödik az olyan szituációkban, ahol a verseny által be vagyunk szorítva és onnan a félelmeink áttörésével tudunk kapcsolódni mélyen önmagunkhoz, erőnkhöz, kreativitásunkhoz. A versenynek nem az a lényege, hogy ki nyer, ki veszít, hanem az, hogy egy részünk megtükröződik a vetélytársban és ezen keresztül tudunk magunkra más szemmel nézni, tudunk magunkban más erőforrásokhoz kapcsolódni.
Sajnos a mai kultúránkban a versenyt nem csak így használjuk, hanem leginkább hatalom szerzésre, megalázásra, uralkodásra, sokszor az egó gőgjének eszközeként. Emiatt sok ítélet is tapad a versenyhez és tiltjuk is.
Pedig, evolúciós szempontból a versenyképességünk nagyon fontos, mert amikor nincs elég erőforrás a túléléshez, akkor csak a legrátermettebbek fognak fent maradni, ők képesek megszerezni a túléléshez elegendő ételt, vizet, biztonságot, erőforrást.
Ha jól belegondolunk, mindannyian ma a földön azoknak a leszármazottai vagyunk, akik a legjobbak voltak ebben. Az őseink tudták génjeiket továbbörökíteni. Ők voltak képesek nyerni a versenyben a szűkösség idején.
A mai világunk viszont már nem ezen alapul. Ma sokkal nagyobb bőség van, mint valaha bármikor. Mégis vannak részeink, amik még mindig a szűkösség szemüvegén keresztül nézik az életet és versenyeznek. Ez nehezen összeilleszthető azzal a szintű egymásrautaltsággal, amiben ma élünk.
Ha belegondolunk egy pillanatra abba, hogy hány ember hozzájárulása kell csak ahhoz, hogy ma egy boltban megvegyek egy kiflit, akkor milliókról, ha nem milliárdokról beszélünk. A pék, aki megsütötte a kiflit, az üzem, ahol megőrölték a gabonát, a mezőgazdász, aki elvetette, learatta a gabonát. Kik gyártották a gépeket ehhez? Kik bányásszák az ércet a gépekhez, az olajat az üzemanyaghoz? A sor végeérhetetlen.
Egy ilyen összefonódott és egymásra utalt rendszerben hol van helye a versenynek? Van-e helye? És ha nincs, akkor mi az, ami átveszi a szerepét, funkcióját?
A Férfiak Szövetsége nem arról szól, hogy a versennyel leszámolunk. Hanem, hogy a verseny kibillent formáit nem gyakoroljuk. Nem akarunk egymáson uralkodni, nem nyomunk el senkit.
Hanem emeljük egymást a szövetségben!
Konfrontálódunk, össze feszítjük az erőinket, gyakoroljuk az egészséges határokat, visszajelzünk egymásnak ott, ahol tudati szűkösséget vélünk egymásban felfedezni, segítjük egymást ott ahol nem merünk hatni a világban. Tudatosan sarokba szorítjuk magunkat, hogy megteremtsük azokat a kondíciókat, ahol a félelmeinkkel szembesülünk és áttörünk rajtuk. Tesszük ezt úgy, hogy közben folyamatosan össze vagyunk kapaszkodva a szövetségben.
A Férfi Útja workshopok és nyári 100 fős férfi elvonulás is egy ilyen cél számunkra. Összekapaszkodva a félelmeinkkel szembenézve megyünk, hogy 100 férfit segítsük az útján. Mintát adjunk ott ahol tudunk, együtt kutassunk ott, ahol még mi sem látunk. Hassunk a világra, emelve a férfit, szőve a szövetség hálóját.
Hosszú távú célunk, hogy ezzel segítsük a férfi-nő új szövetségének létrejöttét is.
Ha te is szeretnél csatlakozni a Férfi Útja II. – Szövetség ereje workshophoz még megteheted.